Delena Oneshot

A Oneshot a 14.rész után játszódik... ilyen is lehetett volna a békülés ha nem a TVD-ről beszélünk :)))
Remélem tetszeni fog. Régen írtam már, úgyh elnézést ha ez most nem lett olyan amilyet elvárnátok.
Üdv: Sleepy

You and I... together

Elena lassan, félelemmel lépkedett felfelé a Salvatore ház lépcsőfokain. Bizonytalanságának forrása nem az volt, hogy helyes-e, vagy egyátalán szükséges e a bocsánatkérés, mert ezzel tisztában volt, hogy igen. Attól tartott, hogy a férfi vajon megbocsát e neki. A tegnapi szavak hamisak voltak. Kemények és valótlanok. Igazából nem is tudta, hogy miért mondta ezeket. Nem volt Ő mérges a másikra, nem akarta Őt megbántani, nem akart neki fájdalmat okozni és főleg nem akarta azt, hogy megváltoztassa a vámpírt és újra az a szívtelen, nemtörődöm hidegvérű gyilkos legyen aki 1,5 éve volt. Akkor mégis miért tette? Tény, hogy az ember sokszor mond olyan dolgokat idegességében amelyeket egyátalán nem akar vagy nem úgy gondolja, de biztos, hogy azoknak a szavaknak nem volt valóságalapja? Valljuk be, egy szerelmi háromszög sosem egyszerű. Főleg úgy, ha mindkét hódoló iránt valós érzelmeket táplálunk. Elena mindig is tudta, vagyis egy ideig sejtette aztán meg többször is fültanúja volt az idősebbik Salvatore testvér szerelmi vallomásának. Stefan iránt nyílván érzett, erre nem is kell több magyarázat mint maga a kapcsolatuk. Az a pillanat, mikor Damon ténylegesen bevallotta a lánynak igaz érzéseit felborította az egyensúlyt vagy inkább lehúzta a leplet a régen takargatott valóságról. Már nincs több titok, már nincs több tagadás csak a színtiszta igazság ami a legtöbb esetben fáj. Mindegy , hogy mi lesz ennek a hármasnak a vége, egy biztos, valakinek fájni fog. A másodpercek szinte óráknak tűntek. Elena úgy érezte, mintha már órák óta a lépcső fokait róná és nem jutna előre. Talán Ő akart így érezni. Félt attól, hogy mit szól majd a férfi, hogy képes lesz e a szívén ejtett sebeit meggyógyítani és olyan magyarázatot adni amit a másik majd el tud fogadni. Nem akarta látni újra azokat a fájdalommal és csalódottsággal teli azúrkék szemeket.

Elena az ajtóhoz érve mély levegőt vett és lassan nyitott be. A szoba üresnek tűnt, az ágy már rendezett volt, amilyen mindig is szokott lenni. A lány óvatosan lépett bentebb a fürdő felé.

• Damon? - kérdezte halkan. A vámpír lassú léptekkel jött ki a fürdőből fekete cipőben és egy fekete farmerben, csupasz nyakában egy összecsavart bordó törölköző pihent.
• Mit keresel itt? - szólalt meg kissé nyers hangon a férfi és a törölközőt lehúzva vállairól az ágyra dobta majd úgy 3 méterre megközelítette a lányt. Tekintete kíváncsi és egyben dühös volt, mégis még mindig látható volt az az apró csillogás a szemeiben ami akkor jelent meg ha csak a lányra nézhetett. Elena zavartan lépett közelebb pár lépést a másik felé és tekintetét a földről felemelve nézett a másik csalódott szemeibe.
• Beszélni szeretnék veled. - válaszolt alig hallhatóan és ujjainak hegyét zsebeibe dugta. Damon részletesen végigmérte a másikat majd fejét kissé jobbra billentve szólalt meg.
• Nincs miről. - vágta rá határozottan és a lány mellett elsétálva lépett a szekrényei felé. Az egyiket kinyitva a polcot kezdte némán figyelni és megkeresni az aznapi felsőjét. Elena csalódottan sóhajtott egyet és szinte rögtön a másik után lépett. A háta mögött megállva jobb tenyerét a másik gerincére helyezte, a lapockák közé és ujjaival finoman simogatni kezdte azt.
• Damon... - suttogta a másiknak és mégközelebb lépett a férfihoz majd kezét a másik gerincén felvezetve kezdte el simogatni a tarkóját. - Kérlek.. - Elena hangja, gyenge és megbánással teli volt. Damon az érintés hatására rögtön felhagyott a pólókereséssel és szemeit lehunyva, fejét lehajtva ,mély sóhajok mellett élvezte a másik puha érintését. A férfi egyik térdét kicsit berogyasztotta és tenyereivel a szekrény két ajtójának támaszkodott. Percekig állhattak így, némaságban, ahol csak kettejük mély és fájdalommalteli sóhajaikat lehetett hallani.
• Miért... - szólalt meg elcsukló hangon a vámpír. - ... miért csinálod ezt? - kérdezte és fejét felemelve kissé oldalra döntötte és úgy fektette bele Elena apró tenyerébe ami már a férfi nyakáról annak arcára vándorolt. A lány érezte a gyengeséget a másik hangjában így egészen közel lépve a másikhoz, bal kezét is Damon hátára téve szólalt meg.
• Bocsánatot akarok kérni. - suttogta lágyan a hasonmás. A szájából kiáramló forró levegő simogatta és egyben égette Damon csupasz bőrét. - Nézz rám, kérlek! - Elena lassan kezdet el magafelé fordítani a vámpírt, de csak annyira volt erőszakos, hogy ha a férfi nem akarja, akkor ne vegye ezt kényszernek. Mikor már szemben álltak egymással, a lány két keze a férfi csupasz mellkasára csúszott és ott pihent meg. Elena megdöbbent Damon arca láttán. A vámpír szeme könnyel és fájdalommalteli volt. Még sosem látta ezelőtt ilyen összetörtnek és csalódottnak. - Istenem! - suttogta magaelé a lány és szemei könnybeborultak. Fájt neki így látni a másikat, de talán az mégjobban mardosta szívét, hogy ezt a fájdalmat Ő okozta. Damon nem szólalt meg, csak némán állt a másik előtt. Könnyeit próbálta magában, mélyen elfolytani de a lány elől sajnos nem tudta elrejteni. Nyelt egyet és egy nagyobb sóhaj után megszólalt:
• Menj el, most... - szólalt meg erőtlenül de mégis komolyságot sugárzóan a vámpír. Elena a mondat hallatára lehunyta szemhéjait és úgy csordultak ki szemeiből az első könnycseppek. Tudta Ő, hogy mély sebet ejtett a másik szívén és hogy nem lesz egyszerű azt begyógyítani, de ezekkel mind most itt szembesülni, szörnyű érzés volt. Utálta, sőt gyűlölte magát amiatt, hogy ennyire megbántotta a férfit. Nem akart Ő soha ilyen fájdalmat okozni a másiknak, erre tessék. Egy meggondolatlan, kósza, buta gondolat lerombolt mindent. A lány lassan emelte pillantását a vámpír könnytől csillogó azúrkék szempárjára és kissé megrázta a fejét.
• Nem akarok. - mondta halkan.
• Én viszont ezt akarom. - vágta rá már sokkal hangosabban és keményebben a másik mondatára és a lány kezeit megragadva vette el azokat csupasz mellkasáról. - Menj el! - ismételte meg a vámpír és 2 lépést hátrálva az ajtófelé mutatott jobb karjával. Elena tökéletes értette a másik reakcióját, megértette, hogy miért viselkedik így vele, de nem akarta ilyen gyorsan feladni a dolgot. Damonnak meg kell értenie, hogy az a mondat nem jelentett semmit.
• Meg kell beszélnünk azt ami tegnap történt. - magyarázta a hasonmás.
• Szerintem azt már akkor túltárgyaltuk. - mondta szúrósan a vámpír – Úgyhogy, akár el is mehetsz.
• Nem, Damon!Maradok! - emelte fel kissé Elena is a hangját. - Meg kell értened, hogy az a mondat semmit sem jelentett, hogy azok a..
• Ugyan Elena! - vágott közbe Damon és unottan emelte szemeit a plafon felé. - Hagyjuk ezt, jó?! - tanácsolta és ismét az ajtó felé intett a lánynak.
• Miért nem engeded, hogy megmagyarázzam? - lépett fel határozotabban a lány és ügyet sem vetett Damon enyhe célzásának, miszerint már rég el kellett volna hagynia a szobát. - Miért nem engeded, hogy megbeszéljük a dolgokat? - vonta kérdőre a férfit.
• Mert felesleges! - jött gyorsan a válasz. - Amit most művelsz... - mutatott és nézett végig a lányon. - ... az szükségtelen és baromi szánalmas. Elena tágranyílt szemekkel nézett a férfira.
• Hogy micsoda? - kérdezett vissza ingerülten.
• Tényleg ennyire hülyének nézel??! - keményen szegezte a kérdést a másiknak. - Hogy ennyire sem látok át rajtad?
• Nem értelek... - mondta zavarodottan és halkan a hasonmás.
• Tegnap végre kimondtad az igazat, azt amit valójában gondolsz. - kezdte megvető stílusban. - Aztán láttad hogyan reagáltam és most átjöttél pitizni, mert félsz, hogy majd ellenedfordulok és nem védelek többé mint egy gondos házőrző. - Damonból csak úgy fröcsögtek a kemény mondatok. - De nem kell aggódnod. - folytatta cinikusan. - Itt maradok... - tartott egy kis szünetet - ... és továbbra is védelmező szolgálatodba helyezem magam. - hajolt kissé előre és kezével úgy legyezett mint mikor az inas teljesíti parancsolója utasításait. A hasonmás meg sem tudott szólalni, annyira váratlanul érték Damon szavai, csak összehúzott szemöldökkel meredt a másikra.
• Te komolyan ezt gondolod? - kérdezte elhűlve és megdöbbenve a lány. - Hogy ezért vagyok most itt? - lépett közelebb a férfihoz.
• Mégis mi másért? - mosolygott cinikusan a vámpír.
• Nem hiszem el, hogy ezt tényleg így gondolod! - csattant fel a lány és idegesen rázta a fejét. - Hogy hiheted ezt?! - emelte fel kezeit a magasba.
• Mert mégis mit kéne hinnem? - lépett egész közel a lányhoz és szúrós, fenyegető tekintettel nézett le rá. Hangja éles és kemény volt.
• Megbántottalak és szeretnék bocsánatot kérni. - mondta halkan de annál határozottabban a lány. - Ez ennyi Damon és nem több. Néztek dühösen egymás szemébe majd végül Damon vetett véget a némaságnak.
• Ez mind szép és jó. - nézett le a lány nyakára és mellére majd ismét a gesztenyebarna szemekbe tekintett. - De mégis miért? - szegezte ezt a rövid és egyszerűnek tűnő de annál nehezebben megválaszolható kérdést a hasonmás felé. Elena nem válaszolt csak értetlenül nézett vissza rá. - Mert megbántottál? - tette fel a költő kérdést, amire Elena még mindig hitetlen tekintettel de aprót bólintott. - És? - vonta meg Damon a vállát. - Nem ez volt az első eset. - jelentette ki egyszerűen, majd egyik kezét az álához emelte és a láthatatlan szakállát kezdte színpadiasan simogatni. - De akkor most miért kérsz bocsánatot? Miért? Miért? - ismételgette megjátszva és ujjaival mint a zongorán úgy kezdett el játszani az álán. Elena döbbent arckifejezése szépen lassan váltott át undorodová. Utálta azt amikor a férfi így viselkedik és őszintén, nem is értette, hogy miért csinálja ez. Továbbra sem szólalt meg, csak karját mellkasa előtt összekulcsolva várta a férfi ripacs előadásának fináléját. - Sajnálom Elena. - nézett megjátszott bánattal az arcán a hasonmásra majd folytatta. - Egyszerűen nem tudok másra gondolni... - tárta szét 'csalódottan' kezeit. Elena döbbenten rázta meg a fejét, majd lemondóan megszólalt.
• Nem is értem mit keresek itt... - mondta inkább saját magának mint a férfinak.
• Igen, ezt már én is kérdeztem. - vetett oda hanyagul és vigyorogva a vámpír a hasonmásnak. Elena fejét rázva indult meg az ajtó felé de pár lépés után megtorpant és miután a levegőbe csapott egyet hirtelen fordult meg.
• Azért csinálod ezt... - mutatott a férfira majd magára - ... hogy megutáljalak? - lépett közelebb a férfihoz. - Hogy utáljuk egymást?
• Talán igen? - húzta fel Damon a szemöldökét és próbált valamifé vigyort erőltetni az arcára. - Talán nem?
• Ahhhhhhaaaaann. - mondta elismerően a lány, mint aki éppen most jött rá a csavarra. - Tehát most az a terv, hogy próbálsz újra a régi Damon lenni, ugye? - találgatott pimaszul Elena és lassan közeledett a másik felé. Viselkedése flegma és cinikus volt. - Az aki nem törődött senkivel sem, aki nem érzett, kinek élete a vér és a nők... - nézett megvetően a másikra. - Ugye ez a terv..... - suttogta szúrós szemekkel egészen közel a férfi ajkaihoz. - ... Damon... ?! A férfi lélegzete egy pillanatra mintha elállt volna. Hiszen a lánynek teljesen igaza volt, átlátott rajta, de nem ezt nem engedheti meg. Sem nem a lánynak, sem nem magának, hogy ilyen gyorsan megtőrjön. Ki kell tartania, ha másért nem, akkor legalább a lány boldogsága miatt igen. A kezdeti döbbenet szépen lassan tűnt el Damon arcáról és váltotta azt fel egy kemény külső, mely a lány feszélyező közelségéből kihátrálva egy erőltetett mosollyal az arcán szállt bele a játékba.
• Nem próbálok semmit sem. - mondta széles mosollyal az arcán. - Ez vagyok én. - mutatott végig magán és megfordulva egy bordó pulóvert vett ki a szekrényből, majd gyorsan bújt bele.
• Miért jó ez Neked?! - csattant fel hirtelen Elena, amire a férfi is gyorsan megfordult. - Miért jó az, ha utáljuk egymást, ahelyett, hogy.. - mondta volna a lány, de megakasztotta a mondatot és szája bár szólásra nyílt egy fikarcnyi hang sem jött ki a torkán.
• Ahelyett, hogy mi, Elena?! - lépett közelebb Damon is a lányhoz és szigorúan de mégis reményekkel telve fúrta bele tekintetét a másik mogyoróbarna világába. Elena még mindig nem szólalt meg, csak kissé nyitott szájjal, próbálta megtalálni a szavakat. Pontosan tudták mindketten, hogy mi is a mondta befejezése, hogy a hasonmás mit akart mondani, de a férfi nem mondhatta ki újra helyette, nem tehette ezt megint Ő meg. Most a lányon volt a sor és ezt Elena is tudta. Miért olyan nehéz ezt kimondani? Hiszen ebben az egy szócskában semmi rossz sincs, mivel igaz. Ettől csak boldog lenne a férfi és boldog lenne Elena is, akkor mégis mi a baj? Elena rengeteg indokot tudott , hogy miért mondja ki azt az egy szót, de tudott egy olyan indokot is amiért ne tegye ezt meg. A lány lehunyta a szemét pár másodpercre majd egy mély sóhaj után a férfi azúrkék szemeibe pillantott és válaszolt a vámpír kérdésére.
• Hogy barátok lennénk. - mondta ki halkan és a padló felé vezette a tekintetét. Mondhatnám, hogy Damon meglepődött a hallatakon, de nem így volt. Annyi csalódás érte már, hogy miért pont most lepné meg a sorsa és fordulna minden jóra? Így fejét lehajtva csak csalódottan felnevetett.
• Hát persze... barátok. - ismételte a lány után. Percekig állhattak néma csöndben majd Damon határozottan és komoly mégis kíváncsi arckifejezésel szegezett egy kérdést a lányhoz. - Mit éreztél a csóknál?
• Tessék? - kérdezett vissza Elena értetlenül és zavartan , tágranyílt szemekkel.
• Mit éreztél, mikor megcsókoltalak? - ismételte meg a férfi újra mondatát és higgadtan állt a másik előtt alig 1,5 méterre. A hasonmás nem tudta, hogy mit is mondhatna így zavartan nevetni kezdett és egy tincset fésült a füle mögé ujjaival.
• Damon... - kezdte úgy a mondatot mint aki azt akarná elmagyarázni, hogy olyan dologról kérdeztél ami meg sem történt.
• Mit éreztél Elena? - kérdezte kicsit hangosabban és egy lépéssel közelebb ment a lányhoz.
• Én... - dadogott Elena zavartan és próbálta folytatni az el sem kezdett magyarázkodást. - Nem értelek. - mondta szaggatottan és halkan.
• Mit éreztél??! - kérdezte még hangosabban a vámpír és tovább közeledett a lány felé.
• Miért csinálod ezt? - suttogta kétségbeesetten Elena a hozzá egyre csak közeledő vámpírnak. Damon egyre türelmetlenebb és ingerültebb lett. Unta már a nem egyenes válaszokat, az állandó eltereléseket, az összevisszaságot. Utálta, hogy nem tudta az igazat. Lehet, hogy ha majd megtudja, hogy mi is az az fájni fog, de még az is jobb mint a várakozás és a tudatlanság. Így határozottan lépett a lány elé és ellentmondást nem tűrően tette fel ismételten a kérdést.
• A fenébe is Elena, mit éreztél a csókunknál?? - üvöltötte.
• Boldog voltam! - vágta rá, hasonló hangnemben a lány, mint akinek elege lett már a faggatózásból. - Boldogságot éreztem, oké??!! - most a lány kérdezte ingerülten. Elena kissé zihálni kezdett és idegesen kapkodott a levegőbe kezeivel. - Olyan... természetes volt. - kezdte el már kissé nyugodtabban magyarázni érzéseit, de még mindig hevesen. A lány egy kis ideig a padlót nézte majd a döbbenettől lesokkolt Damon arcára pillantott, kinek szája sarkában egy apró mosoly volt felfedezhető. A lány mély lélegzetett vett majd folytatta azt a vallomást, amit azt hitt soha sem kell majd elmondania, amiről azt hitte egy életre el tudja magában azt temetni. - Mintha minden egy pillanat alatt megoldódott volna.... kitisztulna. - vonta fel a szemöldökét, majd közelebb lépett a férfihoz és megfogta annak mindkét kezét. Damon nem szólalt meg, mint egy hipnózis alatt lévő ember úgy állt ott a hasonmás előtt. Bár torkán egy szemernyi hang sem jött ki, szemei csillogása szavak ezreit sugallta a lány felé. - Azt éreztem, hogy kell nekem. Akarom.- tartott egy kis szünetet. - Akarlak. - suttogta mosolyogva. - Akkor minden olyan egyszerűnek és ... - nézett le a férfi vállára mint aki a megfelelő szavakat keresi majd ismét elveszett a másik tekintetében. - ... fényesnek tűnt. Nem éreztem fájdalmat, nem éreztem bűnt... - sorolta - ... csak Téged...csak minket... - emelte feljebb összefűzött kezeiket a mellkasukhoz. - ... együtt. - mosolyodott el. Damon arca ekkora már teljesen megenyhült. A kezdeti sokk már nem látszott tekintetén. Arca melegséget, boldogságot, szerelmet sugallt a lány felé és szemében az örömkönnyek apró előfutárai jelentek meg. - Boldog voltam , Damon. - jelentette ki egyszerűen a lány, természetes örömmel az arcán. - Nagyon boldog. És azóta ha bármikor Rád nézek, mindig az az érzés kap el - felelte kedvesen a jégből olvadt vámpírnak.
• Akkor mire várunk még? - kérdezte alig hallhatóan a férfi. - Miért mondtad, hogy nem lehet? Hogy nem helyes? - érdeklődött miközben kezüket a mellkasához szorította.
• Mert ez az igazság. - válaszolta Elena csalódottan.
• Nem, nem. - vágta rá gyorsan Damon de nem dühösen vagy ingerülten és hangosan, csak úgy mint aki fel akarja nyitni a másik elvakult szemét. - Az igazságot az előbb mondtad. Te és én, együtt. - ismételte meg a lány szavait egy reménykedő mosollyal az arcán és aprót bólintott jelezvén ezzel a hasonmásnak, hogy ez a helyes döntés, ezek a helyes szavak. - Ezt mondtad! - erősítette meg a másikban és főleg magában a mondatot, hogy igen ezek a szavak a lány száját hagyták el. Megtörténtek.
• Tudom. - válaszolt kedvesen Elena és jobb kezét kihúzta a másik enyhe szorításából ,a férfi nyakához felcsúsztatva tenyerét annak nyakát kezdte el finoman simogatni. - De sajnos akkor sem lehet. - fejezte be a mondatot.
• Miért? - kérdezte csalódottan a férfi – Stefan miatt? - ejtette ki testvére nevét kissé nyers és ingerültebb hangon. - Még mindig Őt szereted, igaz? - kérdezte még egy kicsit hangosabban de nem ordítva a lánytól. Elena kézfejét elhúzva a másik nyakától kissé távolabb lépett a vámpírtól és úgy válaszolt.
• Igen. - mondta ki határozottan, fájdalommal a hangjában. - Stefan miatt. Még mindig szeretem. Damon arcáról egy pillanat alatt lefagyott a mosoly és leengedett vállakkal rázta meg kissé a fejét.
• Csodás. - mondta felhúzott szemöldökkel cinikus vigyorral az arcán. - Remek. - tárta szét karjait. - Úgy érzem magam mint egy síelő... egyszer fent egyszer lent. - és kezeivel is hullámot rajzolva a levegőben érzékeltette lelkiállapotának mélységeit és magasságait a lánnyal. - Miért mondasz nekem ilyeneket ha mindig ez a vége, hogy Stefant szereted? - érdeklődött.
• Nem ez a vége. - jelentette ki mosolyogva a lány és közelebb lépett a másikhoz. Damon csalódottan tekintett a másikra és hol az ajkát hol csillogó szemeit bámulta. - Már nem. - suttogta halkan Elena. A forró lehellet szinte perzselte Damont mikor megérezte azt vágytól izzó bőrén és ajkain.
• Akkor mi a vége? - kérdezte szintén suttogva a vámpír.
• Nem akarlak bántani, nem akarom, hogy szenvedj. - szólalt meg őszintén és egyszerűen a lány könnyel szemeiben. - Nem akarok úgy veled lenni, hogy szívemnek akár egy kicsiny része is kételkedjen ennek helyességében. Én... - csuklott meg egy kissé Elena hangja - ... nekem tudnom kell, hogy... - ment el ismét a lány hangja, szinte már szipogott. - .. Stefannal már vége. Végleg vége. - fejezte be és kezével letörölte könnyeit. Damon nem felelt csak csalódott mosollyal az arcán bólintott. Elena félt, hogy a férfi nem értette meg Őt tisztán és teljesen ezért közelebb lépett hozzá és két keze közé zárta a másik selymes arcát. - Nézd! - kezdte határozottan a lány de még mindig a könnyeivel kűzdött. - Tudom, hogy Te és én.. - nézett mélyen a másik szemébe. - ... mi.. ez tökéletes, és ha egyszer együttleszünk akkor az egy életre szól majd... - kapott jobb kezével az arcához, hogy letörölje szeméből csordogáló könnyeit. - ... úgyhogy meg kell értened.. - mondta már szinte zokogva de mégis határozottan. - ... hogy nem akarom elszúrni. Damon szeméből is lassan kicsordult egy könnycsepp mely ajkában akadt el. A lány hüvelykujját lágyan végighúzva a férfi vágytól duzzadó ajkán törölte le a sós folyadékot. - Téged akarlak... - suttogta a lány Damon ajkaiba - ... de ehhez még egy kis idő kell. - fejezte be a mondatot és egy rövid de annál szenvedélyesebb és forróbb csókot adott a vámpírnak. Szemeiket óvatosan nyitották ki és mikor a csók végetért ajkaikat alig húzták el a másikétól, így Elena néhány milliméterre a másiktól szólalt meg alig hallhatóan. - Most még nem szerethetlek... - mondta és egy nagyot nyelt mielőtt folytatta - ... de örökké foglak. - és lábujjhegyre állva, szemét lehunyva, könnyeinek szabad utat engedve adott egy forró csókot a férfi homlokára. Damon is behunyt szemmel próbálta visszafogni szabadulni kívánó könnyeit. Elena mielőtt visszaereszkedett volna teljes talpára még a férfi bal füléhez hajolva egy szót sugott a másiknak. - Együtt.- majd elhúzva kezét a másik arcától sétált ki a szobából.
  Mondhatnám, hogy Damon zavarodottan, kérdésekkel az agyában, percekig állt csak némaságban, megmerevedetten a szobában de nem így volt. Lassan, de széles, őszinte mosolyra húzta a száját és pár másodperc után vidáman ült le az ágya szélére. Boldog volt, hiszen megtudta az igazat és ha most még nem is lehet övé a lány, tudta, egy napon bizony egymáséi lesznek és attól kezdve soha többé nem engedi el.