2011. december 28., szerda

The Vampire Diaries Season 3 - Fanfiction III. fejezet I. rész

Tudom, hogy sokára de itt van a III. fejezet I. része! Jó szórakozást! Aki nem emlékszik már az első két részre  (megértem..:D) azok a fejezetekre kattintva vissza tudják olvasni. :)





A party I. rész



  • Elmondtátok neki! - mondta Caroline mérhetetlen dühvel a hangjában. A lány szeme az idegességtől csak úgy szórta a szikrákat. Bonnie és Damon nem mondtak semmit, röviden egymásra pillantottak, majd az ellenkező irányba elnézve szájukhoz emelték a poharat, mintha meg se hallották volna Caroline szavait. - Elmondtátok?? - kérdezte újra, de most még hangosabban.
  • - Higgadj már le! - szólt rá ingerülten Damon – Elena itt van és láthatóan jól érzi magát. - jelentette ki határozottan a férfi. - Ez volt a cél, vagy nem? - kérdezte szemöldökét felhúzva és szúrós szemmel nézett Caroline-ra, mikor érezte, hogy a lány felfogta amit mondott és leáll a hisztivel, bólintott egyet,belekortyolt újra a poharába majd elsétált. Bonnie kissé félve nézte végig a történéseket.Nem lett volna okos dolog, ha a két vámpír a nyílvánosság előtt esik egymásnak. Ilyenkor örült a boszorkány, hogy Caroline viszonylag nagy önkontrollal rendelkezik és a legbosszantóbb szituációkban is vissza tudja fogni gyilkos énjét.
  • Hová mész? - kérdezett Bonnie az elsétáló Damon után. Nem számonkérni akarta, csak félt, hogy a férfi jelenlegi állapotában nem csináljon semmi őrültséget, hiszen Ő nem tudja annyira könnyen kontrollálni magát mint Caroline.
  • Megnézem a szülinapost. - szólt vissza Damon hanyagul. - Nem mintha Rád tartozta. - vetette még oda alig hallhatóan. Bonnie csak felsóhajtott a férfi válaszára és Caroline felé fordult. A lány arca feszültséget de főként értetlenséget és kíváncsiságot sugallt a másik felé.
  • Mi van? - kérdezte Bonnie mostmár értetlenül.
  • Na, elmondtátok neki?
  • Most komolyan Caroline? Még mindig ezen vagy kiakadva? - kérdezte a boszorkány nevetve. A vámpír barátnője nevetésére még ingerültebb hangnemre váltott.
  • Ne nevess, ez nem vicces! Több hete szervezem ezt a bulit, hogy minden tökéletes legyen és ti csak úgy elrontjátok az egészet! - fakadt ki úgy, hogy a helységben lévők már mind őket bámulták. Caroline észrevette a figyelő szempárokat amitől kissé zavarba jött. A helyzet Bonnienak is kellemetlen volt, egy tincset finoman a füle mögé fésült ujjaival és halkabban megjegyezte a vámpírnak:
  • Nyugodj meg, kérlek! Minden tökéletes! - biztatta apró mosollyal barátnőjét. - Mindenki eljött akit hívtál, a zene jó, a díszítés is és ahogy látom, Elena arcára is sikerült végre mosolytcsalni. Caroline felsóhajtott és bólintott egyet barátnője felé, jelezve ezzel, hogy igaza van.
  • Ne haragudj, hogy így nektek estem, csak Tyler... - hagyta félbe a mondatot Caroline és szemeivel úgy fürkészte a fiút mint akit menten meg akarna ölni. Bonnie észrevette barátnője rémisztő tekintetét és jobbnak vélte ha rákérdez a dologra, hiszen Caroline-nál ismeretes, az segít ha beszélnek róla.
  • Mi van Tylerrel? - kérdezte.
  • Semmi.- bámulta a padlót Caroline és közben a kezében lévő pohárral játszott. - Bizonyára jól elvan Julie Mayerrel. Caroline ismét felnézett Tylerre és a vele beszélgető hosszú, vöröshajú, fehérbőrű lányra aki láthatóan nagyon élvezte a fiú társaságát, mivel percenként kacagott fel hangosan Tyler mellett és közben simította meg izmos, erős karját. Caroline nem bírta sokáig nézni a gerlepárt, így tekintetét gyorsan elkapta róluk, vett egy nagy levegőt és megrázta a fejét, mintha csillapítani akarná a benne tomboló dührohamot. Bonnie végig figyelte barátnője reakcióját és elmosolyodott, majd halkan fel is nevetett.
  • Mi van? - kérdezte ingerülten a vámpír. Bonnie nem válaszolt, csak mégjobban elkezdett nevetni. Caroline nem értette a másik reakcióját, hiszen mi lehet olyan nevetséges azon, hogy Julie Mayer, az iskola szajhája, egyértelműen nyomul Tylerre aki persze az egészet nemcsak hogy hagyja de élvezi is? - Bonnie! Mi olyan vicces, elárulnád? - nézett barátnőjére tágranyílt szemekkel.
  • Te féltékeny vagy! - bökte ki végül vigyorogva. Caroline meglepődötten hallgatta a választ és elmosolyodott, de tekintetében látszott a zavartság. A lány tényleg nem tudta, hogy mi szállta meg. Mattel már több mint 2 hónapja szakítottak, azóta szinte minden napját Tylerrel töltötte. Ő volt az akinek mindent elmondhatot, aki előtt semmit sem kellett titkolnia kivéve talán egy dolgot, a valódi érzéseit. Igaz, nem történt köztük semmi de mégis olyan közel álltak egymáshoz, hogy Caroline joggal érezte Julie Mayer-t zavaró tényezőnek.
  • Talán igazad van... - szólt végül halkan. - de mégis mit csináljak? Nem járunk együtt, nem szólhatok bele az életébe.
  • Tény. - kezdte a boszorkány. - De elmondhatod neki, hogy hogy érzel. Caroline nem válaszolt csak tovább bámulta vagy a földet vagy Tylert, nem tudott barátnője szemébe nézni. - Nézd Caroline, én nem ismerem annyira Ty-t mint Te, sose voltam vele olyan jó barátságban, de látom ha valaki igazán boldog és Ő az melletted. Ha együtt vagytok mindketten csak úgy ragyogtok. Merj neki az érzéseidről beszélni, hidd el...megéri! - mondta lágy hangon Bonnie és finom megfogta barátnője kezét aki a mozdulatra végre felnézett a másik szemébe. Bonnie látta Caroline könnyeltelt szemeit és a szívébe mintha tőrt szúrtak volna, ismerte a lány érzéseit, tudott a fájdalmairól. Bonnie pontosan tudta, hogy Caroline habár nem mutatta ki, de szenvedett a vámpírléttől. Ő aki mindig is nagycsaládra vágyott, akinek lételeme volt a szerelem és a boldogság most a végtelenség közepén áll és nem tud onnan elmozdulni és soha nem is fog. Matt elhagyta, mert nem tudta elfogadni azt aki és Tyler, aki talán orvosság lehetne Caroline összetört szívére, lehet nem is viszonozza a lány érzéseit és ha mégis akkor is vérfarkas, a vámpírok legősibb ellensége, egy ilyen kapcsolat nem működhet... vagy mégis?
  • Majd átgondolom. - szipogta a lány. Bonnie együttérzően bólogatott majd szorosan megölelte barátnőjét.
  • Megkeresem Jeremyt, - mondta – persze csak ha nem gond? - kérdezte.
  • Dehogy! - vált ki az ölelésből Caroline és letörölve könnyeit válaszolt – Menj csak nyugodtan, én jól vagy! - mosolyodott el erőltetetten. Bonnie is visszamosolygott a lányra és elindult megkeresni barátját a hatalmas panzióban.


Damon kíváncsi tekintettel tartott Jeremy felé, nem érthette, hová tünhetett el Elena ilyen gyorsan, hiszen mikor elindult Bonniéktól, a lány még az öccsével beszélgetett a nappali pultjánál.
  • Hé, Öcsi! - szólította meg hirtelen Damon Jeremyt - Merre van a nővéred? Előbb még itt volt. - itta meg az utolsó kortyot a vámpír, hogy ha már a bárpultnál van akkor újra feltölthesse poharát.
  • Azt hiszem felment az emeletre. - válaszolt és egy másik poharat tolt Damon elé megtöltésre. Damon automatikusan megtöltötte az üres poharat de mielőtt Jeremy értenyúlhatott volna, fogta és sajátjával együtt elindult a lépcső felé.
  • Hé, de az az enyém! - kiállt utána a értetlenül a fiú.
  • Sajnálom. - fordult meg kárörvendően Damon és kezét felemelve megrázta Jeremy felé a whisky-s poharat. - Nem Te vagy ma 18! - féloldalas mosolyra húzta a száját, és kacsintott egyet a hoppon maradt fiú felé , majd visszafordult és felment az emeletre.
  • Ez mi volt? - kérdezte az éppen érkező Bonnie és egy lágy puszit nyomott Jeremy ajkaira majd Damon felé intett fejével.
  • Ez? - vonta fel a szemöldökét Jeremy és közben kezével átfogta a lány derekát, hogy közelebb húzhassa magához. - Ez Damon! - mondta egyszerűen és lágyan megcsókolta Bonniet.

Damon mikor felért az emeletre automatikusan Stefan szobája felé vette az irányt. Amióta az öccse elment Elena szinte ki se mozdult onnan, így úgy gondolta, hogy ha a lány egy kicsit el akar bújni az ünneplő tömeg elől akkor csakis oda mehetett. Damon benyitott az ajtón és meglepetésére a szobában síri csend és sötétség volt. Értetlenül nézett körbe a szobában majd becsukta az ajtót és indult volna vissza a földszintre mikor halk de annál mélyebb sóhajokat hallott meg saját szobája felől. Felvont szemöldökkel közelítette meg az ajtót ami majdnem teljesen nyitva volt. A szobában csak egy kis asztali lámpa égett , amit Damon mindig felkapcsolva szokott hagyni. Mikor bepillantott a szobába döbbenten lépett egyet hátra. Elena lehajtott fejjel ült az ágyán és kezeit tördelte. Láthatóan nem sírt, de érezni lehetett a hihetetlen fájdalmat és szomorúságot ami áradt a lányból. Damon nem szólt semmit, kezeit összekulcsolva dőlt neki az ajtófélfának és csak figyelte a lányt. Egyszerre örült és sajgott is a szíve. Boldog volt, hiszen ha csak láthatta Elenát testét a boldogság és a nyugalom fűtötte át. Annyira más volt Ő mint a többiek. Nemcsak, hogy eszméletlen gyönyörű volt minden porcikája de Ő volt az egyetlen aki megértette a férfit. Aki ha nem is tudta, hogy Damon mit miért csinál, de mindig megbocsátott neki. Az egyetlen olyan ember akit tényleg, őszintén foglalkozott vele és ez a személy most itt ül az ő szobájában, azon az ágyon ahol Elena önként megcsókolta Damont, ahol a férfi karjaiban nyugodtan, kényelmesen feküdt és ahol a lány gyengéden simogatta kezeit. Kétségtelen, a történtek után Damon egyik kedvenc helye lett az ágya.
  • Szia. - szólalt meg Damon simogató hangon és a lányra mosolygott. Elena hirtelen jött hangra felkapta a fejét és a férfire tekintett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése